Hitvallásunk

"Ne váltsd meg a világot, valósítsd meg Önmagad!
Ha megvalósítottad Önmagad, megválthatod a világot!"

  • 0
  • 1
  • 2
  • 3

Bajnoki fordulók

 A közelmúltban u-12-es csapatunk két bajnoki fordulót játszott. Mindkét mérkőzésen idegenben léptünk pályára. Az UTE csapatához kissé fáradtan érkezett meg a csapat, hiszen otthon a játékosok az iskola diálolimpiai csapatának tegjaiként már túl voltak két mérkőzésen.

Ez a fáradság az első játékrészben még látszott is, de a második félidőtől csapatunk elkezdett focizni és ez az eredményen is meglátszott. Az csapat végül 7:2 arányban győzte le ellenfelét.

A következő fordulóban a Csepel Fc csapatához látogattunk, ahol meglepetésünkre a gyerekeket a centerpályán engedték játszani normállis körülmények között (ez a magyar utánpótlásban szokatlan) és itt a srácok végig fölényben játszva 14:0 arányban győzték le ellenfelüket.

Szponzoraink

FŐNIX KUPA2019 TÉL Meghívó letöltése