Szombaton két korosztályunk Dunaújvárosba látogatott. Délelőtt 2001-es, délután pedig 1999-es csapatunk lépett pályára. A kupákon fiatalabb korosztályunk a III. helyet szerezte meg, a nagyobbak pedig megérdemelten az első helynek örülhettek.

 

A TF. és a Sani-Prevent Kft. közösen végez egy tudományos vizsgálatot, melynek során igyekszik megállapítani, hogy a billegő platós egésztest vibrációs (Galileo) edzés milyen mértékben képes fokozni a prepubertás korú sportoló gyerekek képességeit: kezdő sebesség (robbanékonyság) és súlypont emelkedés vonatkozásában. A vizsgálat kettő , egymástól fél éves időközzel elvégzett Leonardo-izomdinamikai mérőeszközzel- elvégzett felmérésből és a félév során heti 2-3 alkalommal 10-10 percben elvégzett Galileo-s tréningből áll. A vizsgált csoportot a Főnix  labdarúgói alkotják, a kontroll csoportot (akik nem végeznek Galileo-s tréninget)  pedig a Vasas hasonló korú labdarúgói. A vizsgálat végeztével összehasonlításra kerül a két csoport fél év alatti fejlődése(a két Leonardo mérés közti különbség). 

FELHÍVÁS!

A közelmúltban ifjú tehetségeink nagy részénél „Leonardo” izomdinamikai mérést végeztünk. A „Leonardo” izomdinamikai mérés segítségével számszerűsíthető az edzettségi szint (fittindex %), a mozgás hatékonysága (%), mérhető a sérülés kockázata, az inak teherbíró képessége, a két láb közti %-os különbség munkában, erőben, a robbanékonyság és a súlypontemelkedés.

A mérésről, valamint a mérések erdményei alapján felmerült problémákról, illetve az erdemények javításához esetlegesen szükséges feladatok fontosságáról, a táplálékkiegészítőkről és ezek élettani hatásairól  

2011. február 10.-én, 16.30-kor

a Főnix Pub-ban

Dr. Kocs Mihály tart előadást.

Kérünk minden Szülőt, hogy lehetőség szerint halgassák meg az előadást, melynek során a felmerülő kérdéseikre is választ kaphatnak!

Köszönettel: Főnix Gold Fc.

F A R S A N G I  M U L A T S Á G

A FŐNIXBEN!!

2011. FEBRUÁR 5-ÉN

SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN KEDVES CSALÁDOT MINDEN KOROSZTÁLYBÓL EGY JÁTÉKOS, SZÍNES PROGRAMOK-KAL, VETÉLKEDŐKKEL ,VERSENYEKKEL TARKÍTOTT DÉLUTÁNI SZÓRAKOZÁSRA, KIKAPCSOLÓDÁSRA! SZERETNÉNK, HA MINDEN GYERMEK JELMEZBEN ÉRKEZNE ÉS PERSZE A SZÜLŐKET IS SZÍVESEN LÁTJUK BEÖLTÖZVE!

Részletek: a büfépultnál!!

A PROGRAM KEZDETE: 16 ÓRA

 

A hétvégén 2002-es fiataljaink egy tornán szerepeltek Ausztriában, Ritzingben.Az Aréna Kupán 8 éves csapatunk a hatodik helyen végzett. Bár csemetéink próbálták játszani az edzésen tanultakat, de a pálya mérete, főleg a szélessége egy kicsit meg-keverte a fejükben a gondolatokat és ez sokszor hibákhoz vezetett. Ezekből ellen-feleink természetesen nagyon jól éltek így számukra kedvező erdmények születtek.

Elkeseredésre azonban nincs okunk, hiszen tisztán látszik, az út amin haladnak HELYES! Mindenkinek el kell fogadnia, hogy a játé-kot, legalábbis jelenleg az erre utaló próbál-kozást a Főnix továbbra sem áldozza fel a tornagyőzelem oltárán! Hisszük, hogy az elvégzett munka és a kitartás a fejekben meghozza a letisztultságot, a nyugalmat és majd ha eljön az ideje a mérkőzéseken már úgy fogjuk játszani ezt a játékot ahogy kell!

Hajrá Főnix!!

Szponzoraink

 
FŐNIX KUPA2019 TÉL Meghívó letöltése